Négygyermekes családanya vagyok, boldog házasságban élek. 2005-ben szereztem óvópedagógusi diplomámat , 2007-ben kezdtem el dolgozni a veresegyházi Kéz a Kézben Óvodában. A nyár folyamán lehetőségem adódott arra, hogy munkahelyet változtassak, és most az erdőkertesi Szőlőfürt Református Óvodában dolgozom.
A gyerekek a Jóisten ajándékai, akik elsősorban a szülők nevelnek, de nap, mint nap ránk bízzák őket, hogy szeretgessük, neveljük, fejlesszük kicsinyeiket. Sok-sok gyermek a református óvodában szerzi meg első vallásos ismereteit, ezért nagyon fontos, hogy evangelizáljunk, a hitünkről tanúságot tegyünk. Az óvodáskorúak különösképpen az óvónők, dajkák élete példájából tapasztalják meg Isten szeretetét, ezért fontos, hogy számukra hitelesek legyünk, és hitünket valóban megéljük.
Célom, hogy a gyerekeket Isten felé vezessem, a napi áhítatok, imádságok során az örömhír magvait elhintsem.